1935 szeptemberében Mezei Károly
kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra című cikkében a következőket írta
a korabeli fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát bizony ez
a divat olyan volt, hogy a vízben és a vízparton sem
engedett többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor
városi toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza
könyökig érő ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A
merészebb fürdőruhák bugyogója térdig ért, de az ilyent
viselő hölgyek fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek
folyamán, a fürdőruha sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz
lett mind merészebb,
majd a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek
lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és
jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak
lábszáraik és combjaik, hanem derekuk is van, amely valahol
nagyon mélyen végződik.”